www.villanyharfa.hu

Varga László kaposvári püspök az egyházzenéről

A megtört ostya és a megtört ember (2018)– (...) Mára olyan nemzedékek nőttek fel, amelyek kultúráját meghatározza a zene. Ezeken keresztül a fiatalok bármikor megnyílnak és befogadóvá válnak, akkor is, ha hittartalmat közvetítünk. Zenei nyelvükön megszólítva őket, eljutunk a preevangelizációhoz, majd azt követően az evangelizációhoz. Ha elutasítjuk az ő "nyelvüket", akkor nem fogadják meg az üzenetet.

Praeconia: Zene és liturgia

praeconia-2017-1Az MKPK Liturgikus Bizottsága által évente kétszer megjelentetett Praeconia liturgikus szakfolyóirat minden száma rendre sajátos nézőpontból tekint a katolikus liturgiára. A 2017. évi első szám a zene és a liturgia kapcsolatát tárgyalja, többek között a hagyományos és a modern egyházzene kérdéseit is említve.

Nemcsak fiatalos, hivatalos is

Háromszólamú beszélgetés az egyházi zene még mindig időszerű kérdéseiről

Fotó: Zsámboki AnnaNem a hangszer a lényeg, hanem az, hogy a misén játszott zene szabályos és művészi legyen – ebben a pap, a karnagy és a gitáros zenével foglalkozó civil is egyetért. Fábry Kornél atyával, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkárával, ifj. Sapszon Ferenc Kossuth-díjas karnagy-zeneszerzővel és Paksa Balázzsal, a Villanyhárfa projekt képviselőjével, a gitáros énekek válogatásával foglalkozó NEK-albizottság tagjával beszélgettünk. Utóbbi két interjúalanyunk részt vesz annak a bizottságnak a munkájában, amelynek feladata, hogy 2020-ra új egyházi énekeskönyvet állítson össze.

Improvizatív, közösségi és spirituális – Interjú Varga Attilával és Máriával

Varga AttilaMegalapította és több, mint két évtizeden át vezette a Boanergész együttest, a Margit körúti templom zenekarát. Ő a szerzője számtalan olyan dalnak, amelyeket ma is országszerte ismerünk és éneklünk: Ébredj, ember; Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk; Csak Jézusnak szolgálok, hogy csak egy párat említsünk. Varga Attilával és feleségével, Máriával a nemsokára újra megjelenő Életünk Krisztus lemezek kapcsán, valamint a zenekar és a Margit körúti félnyolcas misék történetéről Marczell Márton beszélgetett (a beszélgetés Attilával kezdődött, de aztán Mária is hozzájárult értékes hozzászólásaival). Az interjút a Körtáncz blog jelentette meg.

Gitár a templomban – Keresztény könnyűzene az egyházban

illusztrációVan, aki szerint egyenesen az ördögtől való, a fiatalságot megmérgező folyamatról van szó, mások csak emiatt mennek templomba. Az úgynevezett gitáros misékkel már szinte az összes hívő találkozhatott. A legtöbbeknek viszonylag konkrét véleményük is van e jelenségről, a keresztény könnyűzene emiatt konfliktusokkal terhelt, szerteágazó téma. Déri Ágota írása A szív 2018. áprilisi számában jelent meg.

Új egyházi énekeskönyv készül az Eucharisztikus Kongresszusra

Paksa BalázsA gitáros egyházi zenéről, a liturgia szabályairól, a szent zenéről szóló egyházi dokumentumokról és sok egyéb kérdésről tájékozódhat az érdeklődő a Villanyhárfa honlapon. A honlap céljáról, és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus újonnan készülő énekeskönyvéről kérdezte a Keresztény Élet honlapunk egyik szerkesztőjét, Paksa Balázst.

Száz éve született „Isten gitárosa” – Lucien Aimé Duval pályaképe

Lucien Aimé Duval SJZengő, majd elcsukló, barátságos, szelíden érzelemgazdag, szenvedélyes hang. Egy férfi gitárral kíséri énekét. Ez aztán nem újdonság. Krisztusról, kettejük kapcsolatáról, közelségről és távolságról, hitről és kételyekről énekel egyszerűen, de magával ragadóan. Ez sem rendkívüli ma már. De az ötvenes évek elején, amikor elkezdte, még forradalmi újdonságnak számított. Ráadásul pap volt, jezsuita szerzetes. És olyasvalaki, aki nagyon mélyre zuhant – de feltámadt. S lett bátorsága beszélni erről.

Lépcsőfok az imádság felé – Arvo Pärt pályaképe

Arvo PärtKét másik kitüntetettel együtt Arvo Pärt észt zeneszerző kapja idén a Joseph Ratzinger–XVI. Benedek-díjat a teológiában végzett tevékenységéért. A díjat november 18-án Ferenc pápa adta át a Vatikánban. A hír egyszerű tényt rögzít, első pillantásra talán még meg is lep minket: zene és teológia? Aki azonban ismeri Arvo Pärt művészetét, tudja, jobb helyre nem is kerülhetett volna a kitüntetés. A valóság ugyanis (noha egyre többen próbálkoznak vele) nem törhető szét diszciplínákra, s erről híven tanúskodik az észt zeneszerző életműve, aki csendes elszántsággal – nem túlzás – hármas forradalmat hajtott végre a kortárs európai zenében.

Krisztust dicsőíteni a zene nyelvén – Interjú a 70 éves Sillye Jenővel

Sillye Jenő, 2017Május 17-én ünnepelte 70. születésnapját Sillye Jenő, a hazai evangelizációs zene megalapítója, akit a közelmúltban Szent Adalbert-díjjal tüntetett ki Erdő Péter bíboros, prímás. A dalszerző-énekessel beszélgettünk.

A népi hagyomány és élő hit zenés találkozása – Interjú Máriáss Péterrel

Máriáss Péter és barátaiFöl is föltekinte címmel zenei összeállítást jelentetett meg – rendhagyó módon nem CD-n, hanem egy internetes portálon a Máriáss Péter nevével fémjelzett együttes. A névadó zeneszerzővel beszélgettünk.

Zene Isten irgalmáról – Interjú Vedres Csaba zeneszerzővel

Vedres CsabaVedres Csaba sokoldalú zeneszerző és zongoraművész. Játszott saját alapítású zenekarokban klasszikus és rockzenét, számos zenei műfajban komponált, feldolgozott és előadott híres rockzenei, klasszikus és jazzdarabokat, rendszeresen fellép a Kiscsillag zenekar koncertjein, írt könyvet klasszikus és populáris zene kapcsolatáról, és nem utolsó sorban: kántorként is tevékenykedik. 2016. szeptember 25-én a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok zenészeinek, egy nagy létszámú vegyeskar és egy gyermekkórus közreműködésével mutatták be új művét, a Miserere című oratóriumot. A koncert a pécsi Ars Sacra Fesztivál záróeseménye volt a Pécsi Egyházmegye, a Pannon Filharmonikusok és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. közös rendezvényeként. A zeneszerzővel az ősbemutató kapcsán beszélgettünk.

Ívet bejárni – nem a műveinkkel, az életünkkel – Interjú Olgyay Gábor zeneszerzővel

Olgyay Hangok (Győr)Milyen a mai kortárs egyházzene? Milyen a templom lelkiségének és az egyház és a hívek zenei ízlésének megfelelő, igényesen hangszerelt liturgikus zene? A Hitvallás című egyházmegyei lap 2016. augusztusi számában ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Győrhöz kötődő művésszel.

Bachtól a gospelig – Interjú Bolyki Lászlóval

Bolyki László „A húsvét utáni időszakban sokat gondolkodom az emmauszi tanítványokról. Ők abban hittek, hogy Jézus az általuk elképzelt módon megváltja a világot. Ehelyett azt tapasztalták, hogy a Mesterüket megkínozták, majd keresztre feszítették. Nekik pedig ezek után magányosan kellett folytatniuk útjukat. Hasonlónak gondolom a ma élő keresztény ember útkeresését is: sokszor kétségbeesetten kutatjuk az általunk jónak vélt módon a Megváltót – ő pedig mindeközben szüntelenül ott van mellettünk. Sokszor anélkül, hogy észrevennénk. A hiányérzet miatt pedig szorongóvá, aggódóvá, magányossá válnak a mindennapjaink” – vallja meg beszélgetésünk során Bolyki László brácsaművész, a Bolyki Brothers basszistája, aki nem mellékesen lelkigondozó szakember is.

A Közel-Keletről Európába – Interjú Gryllus Dániellel

Gryllus DánielA Pál apostol – dalok Pál levelei szerint című koncert idén ünnepli keletkezésének huszonötödik évfordulóját (a lemezről itt írtunk). Pál apostol leveleit Sumonyi Zoltán alakította versekké, a zenét pedig Gryllus Dániel szerezte. A jubileum alkalmából szervezett koncertturnénak pécsi állomása is lesz: a koncertet március 23-án 19 órakor hallhatjuk az evangélikus templomban. A lemezről és annak aktualitásáról Gryllus Dániellel beszélgettünk.

Márfi Gyula a gitáros zenéről

Márfi Gyula veszprémi érsekMárfi Gyula, a Veszprémi Főegyházmegye érseke a tavalyelőtt megjelent, életútját bemutató interjúkötetben külön fejezetet szentel a zenének. Ebben részletesen vall zeneszeretetéről, zenehallgatási szokásairól, istenkereső könnyűzenei dalszövegek hittanórán való használatáról, s kifejti elismerő véleményét a keresztény gitáros zenéről is.

A katolikus kötőszó nem a „vagy”, hanem az „is” – Interjú Fábry Kornéllal

Fábry KornélGod is a DJ!, Akarod látni a Zenét?, Milyen zenét szeret Isten? – néhány cím a július 3. és 5. között immár harmincharmadik alkalommal megrendezett máriagyűdi ifjúsági találkozó (MIT) műhelyfoglalkozásainak témái közül. A Pécsi egyházmegye ifjúsági referatúrája (pécsi+kat+ifi) szervezésében megvalósuló rendezvényen, amelynek fő előadója Fábry Kornél kaposfüredi plébános, az Emmánuel közösség tagja volt, a zene került a középpontba. A találkozó apropóján Fábry Kornélt többek között arról kérdeztük, milyen a zenéhez való viszonya.

Fiatal zeneszerző „Ferenc pápai” misével – Interjú Horváth Márton Leventével

Horváth Márton LeventeHorváth Márton Levente zeneszerző és orgonaművész Missa in omnem terram című miséje tavaly ősszel csendült fel a Művészetek Palotájában. A mindössze harmincegy esztendős művész doktori záróhangversenyének egyik méltó és fő darabjaként hallhatta a közönség a művet, amelynek bemutatása szolgáltatta találkozásunkhoz az apropót. Beszélgetésünk során azonban messze elkalandoztunk olyan témák felé is, amelyek a kortárs zene jelenlegi irányait, a zenészek felelősségét, a múlt és jelen kapcsolatát, a komolyzene és a könnyűzene viszonyát érintették. Egy sok mindenre nyitott muzsikus, aki egyébként kétgyermekes apuka, művészi hitvallását is megismerhetjük.

Nyugdíjasan vállalkozó – Interjú Horváth József "Oké" atyával

Horváth József "Oké" atyaHorváth József atyát, vagy ahogyan mindenütt ismerik, „Oké” atyát, pápai prelátust bizonyára nem kell bemutatni a Martinus olvasóinak. Ő vezette be a gitáros ifjúsági miséket Szombathelyen, tevékenyen kivette és kiveszi részét a mai napig a Kálvária templomi közösség, az 51. sz. Sík Sándor cserkészcsapat, a Martinus Vallási és Kulturális Egyesület, a Szombathelyi Kolping Család és a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkájából. Nevéhez fűződik a Martineum Felnőttképző Akadémia alapítása, illetve a mai napig dolgozik a Szent Márton kulturális örökség építésén. A gitáros szentmisékről, a gyászról és a mindennapi feladatairól is beszélgettünk.

„A fiatalok ajtaján megyünk be” – Interjú a Páterrock együttessel

Galó Gábor (Páterrock)Nagy erő van a jelenlétükben, és abban, ahogyan a színpadról megszólalnak. Nem azok a fajta zenészek, akik egyetlen szó, minden magyarázat nélkül egyik számot játsszák a másik után. Érezni, hogy ők együtt akarnak lenni a közönségükkel, és mindent ennek, a találkozás vágyának, reményének rendelnek alá. A Páterrock-hatásról gitáros-énekesüket, Galó Gábort kérdeztem.

Major Sándor a nagymarosi találkozókról

Major Sándor ny. kismarosi plébánosA Keresztény Élet 2014. augusztus 3-iki számának Papi arcélek című rovatában Major Sándor atya vall a Nagymarosi Ifjúsági Találkozók kezdeteiről.