Tolcsvay László – Tolcsvay Béla: Magyar Mise
„Érintsd meg a lelkem...”
A fáma úgy szól, hogy Balás Béla – aki helyi káplánként anno Nagymarosra is elvitte Szilas Imre Beatmiséjét – a magyar beatkorszak hajnalán állítólag Illéséket is mise szerzésére kapacitálta (forrás, 107. oldal). A kívánság – talán „Beton” atya meglepetésére is – végül két évtizeddel később és egy szerzőpárossal arrébb talált nyitott fülekre, amiből aztán a magyar rocktörténet egyik legérdekesebb alkotása lett. A Tolcsvay testvérek Magyar Mise című műve ugyanis kapukat nyit meg: szerzőit új pályaszakasz felé indította, hallgatóinak számára pedig úgy beszél a spiritualitás fontosságáról, hogy nem követi szigorúan egyik felekezet előírásait sem.
E szempontot érdemes jól megjegyeznünk, hiszen a Magyar Mise valódi üzenete nem érthető meg, ha gyakorló katolikusként a teológiai vagy liturgikus pontosságot kérjük számon rajta. Tolcsvayék műve ugyanis szakrális tárgyú, ám ízig-vérig színpadi mű, melyet hallgatva nyilvánvalóak a keresztény gyökerek, de az sem kétséges, hogy a mise-oratórium különös intenzitással kíván szólni korának hitehagyott, értékválságtól szenvedő emberéhez. A darab rendszerváltozás-környéki születése ebből a szempontból kulcsfontosságú: mindvégig érezzük benne a keresztény és magyar hagyomány felmutatásának igényét, illetve egyfajta vigasztalást: a Kádár-kor illúziótlan materializmusa legyőzhető hiteles eszmények segítségével. A Magyar Mise ennek megfelelően tisztelettel, de szabadon kezeli zenei, valamint szövegforrásait, érdemes hát tételről tételre haladva ismertetni.
BEVEZETÉS. Misztikus hangokkal, majd ünnepélyes és felemelő fanfárral indul a darab, majd ennek lecsengése után egy nagyon egyszerű harmóniamenetre épülő dalt hallunk az útkeresésről. Az alapakkordok: tonika és szubdomináns dúr-hangzat váltakozása (C, F), ezt színesíti néhány felbukkanó tekerőlant, népihegedű, a bonyolult, sok szólamú vegyeskar és a szólisták éneke. E nagyszabású, invokáció-jellegű bevezető után drámai, rendkívül mély regiszterbe írt basszusszólót hallunk, majd elindul a rendkívül furcsa hangszerelésű főmotívum: KYRIE. Első intonációjában szinte teljes mértékben ütős hangszerekből áll a zenei téma (gong, xilorimba, marimba…), erre kisambitusú, tétova dallamú kórusének épül. A versszak magasabb fekvésű dór dallam, itt már hangsúlyozottabban megjelennek bizonyos népi hangszerek. A szikár, vad tétel ellenpontjaként megnyugtató GLORIA következik, melyben a hosszú liturgikus szöveget szinte teljesen elhagyták (csak az első sorpár maradt meg), helyette magyar nyelvű, lírai önvallomás szól. A CREDO dinamikus, funkos hangzása fúvóskarral erősített. Itt sem találjuk a hagyományos liturgiaszövegeket, helyette magyarul szólal meg egy dacosabb, már-már provokatívan szókimondó, mégis őszinte hitvallás. Jól jelzi a Kádár-korszak gyors erózióját, hogy a tételben ilyen hangsúlyos, áthallásokkal teli gondolatok megjelenhettek hanglemezen. A tétel hangneme a befejezés felé haladva egyre feljebb lép, közben a mise egyik főmotívumát üdvözölhetjük („Érintsd meg a lelkem…”), miközben a tétel egésze himnikussá válik. Ezután következik a darab zeneileg legvirtuózabb tétele: az ÁLDOZAT. Gyors és halk kezdés után titokzatos, ősi hatású (és keresztény szempontból homályos teológiai értelmű) szövegekkel lépnek be az egyes kórusszólamok, majd a szólóének már négy énekszólamot koronáz meg belépésekor. A tempó zaklatott, a dallamok modális hangneműek, és egyre csak sűrűsödnek. A dinamikában és komplexitásban is magasra törő tétel csúcspontja szinte eksztatikus, majd lélegzetelállító ötletként a Halotti beszéd kezdő sorait ismételgeti a kórus a lassú lecsendesedés alatt. Szünet nélkül következik a sejtelmes, már hallott dallamtöredékekből összeálló ÉRINTSD MEG A LELKEM. Harangzúgás vezet el minket a következő, egyben utolsó misetételbe, a SANCTUS-ba. Az erdélyi halottkísérőn alapuló dallam ismétlődései egyszerű szerkezetű tételt alakítanak ki; érdekesség, hogy a szöveg második „Hozsanna a magasságban” sorát elhagyták az alkotók. A tétel szinte már bombasztikusan dagályos, grandiózus zárásként visszatér a mű kezdő fanfárja rövidített formában és módosított hangnemben. Agnus Dei nem született a műhöz, helyette két, zenei függelékként értelmezhető, levezető funkciójú tételt hallunk a továbbiakban. AJÁNLÁS: népies hatású, részben kvintváltó dallammal vall a szerző műve megírásának indítékairól. Az ELBOCSÁJTÁS a kezdő fanfár témájára és a Bevezetés c. tétel harmóniasorának megfordítására épül (ezúttal szubdomináns és tonika dúr-akkord váltakozik, hangnemben: A, D), ötletes keretet adva az egész műnek.
A Magyar Mise egésze jól ötvözi a rock, a népies és a klasszikus zenei hangzást, a népies hatások főként a hangszerelésben, néhány dallammenetben, illetve a természetes egyszerűségű, mégis ihletett szövegekben jelenik meg. Az oratórium laza formai egységét néhány vissza-visszatérő motívum és zenei/szövegi ötlet biztosítja. A bemutató idején neves rock-énekesekkel felvett és előadott darab több hangfelvételt is megért, legtöbben bizonyára az eredeti szereposztást megörökítő LP-re emlékeznek. Ezen kívül azonban a mise megjelent CD-n is (1994-ben, kissé módosított szólistagárdával), majd 2009-ben új felvétellel és turnéval a következő muzsikusgeneráció is újraértelmezte a Tolcsvay testvérek oratóriumát. Szép kifejeződése ez a mű nem várt, ám immár 25 éve tartó töretlen népszerűségének.
(Tolcsvay László – Tolcsvay Béla: Magyar Mise, 45 perc, Hungaroton, 1987)