www.villanyharfa.hu

Ignácz Ádám: Populáris zene és államhatalom

Ignácz Ádám (szerk.): Populáris zene és államhatalomAz angolszász világban több évtizedes hagyomány komolyan venni a popzenét: legendás együttesek korszakalkotó albumai klasszicizálódnak, virágzik a tribute-mozgalom, illetve esszék és tanulmányok sora születik a beatforradalom társadalmi, kulturális és gazdasági hatásairól. Az Ignácz Ádám szerkesztésében megjelent Populáris zene és államhatalom éppen ezért régi hiányt kárpótol, hiszen tudományos igényességgel, ugyanakkor olvasmányos stílusban közelít a magyar popzenéhez.

Miközben számtalan interjúkötet, visszaemlékezés és életrajz jelent már meg a hatvanas években Magyarországon is kivirágzó beatzene legfontosabb alakjairól, kötetünk többszörösen is úttörő vállalkozás. Először is pusztán 300 oldalban próbálja felölelni tárgyának minden színterét. Bátor célkitűzés, és sok terület szóba is kerül: a tánczene és a táncdalfesztivál erőltetett propagálása, a „három T” képmutató politikája, a new wave, a funk, a musical, a rockszínház és az operett korabeli hányattatásai, illetve néhány fél-illegális szubkultúra zenéjének alakulása. E vonatkozás külön is kiemelendő: szép tanulmány szól egy cigány népzenei klub akadályoztatásáról, az ezredforduló környékén megébredő nemzeti rock veszélyes vadhajtásairól, valamint a keresztény ihletettségű beat és a hozzá kapcsolódó vallási megújulás és lelkiségi mozgalom történetéről. Ez utóbbi tanulmány ritka éke a kötetnek: Povedák Kinga írása szintetizáló igénnyel foglalja össze a sajátos körülményeket, a mozgalom működését és hatását, illetve felvillantja a rendszerváltás utáni változásokat is.

Az informatív, egyben élvezetes tanulmányok nyomán egy mélyen ellentmondásos diktatúra képe rajzolódik ki előttünk, mely néhányakat felemelt és korrumpált, másokat megtűrt és zsarolt, sokakat pedig teljesen megfosztott a művészi önkifejezés lehetőségétől. Józanító-szernek, nosztalgia ellen kiváló olvasnivaló Ignácz Ádám kötete.

Ignácz Ádám (szerk.): Populáris zene és államhatalom – Tizenöt tanulmány, Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2017

(Megjelent: A Szív, 2017. november)

Paksa Balázs