Sillye Jenő és barátai: Álmaimból, lelkemből
Ha azt állítom, nosztalgiázás, tiltakoznak a rajongók: a dalok most is élnek és hatnak. Ha azt állítom, kordokumentum, az alkotó szerényen hárít: ő csupán egy dalszerző-énekes. Ha pedig azt állítom, best of-gyűjtemény, maga a diszkográfia cáfol meg: három, majd kilenc évvel később egyaránt megjelent egy-egy bevallott válogatáslemez az életmű legjobb(nak ítélt) dalaiból. Sillye Jenő és barátai Álmaimból, lelkemből című, kazettán megjelent albumára mégis illik bizonyos szempontból mindhárom iménti jelző, már csak azért is, mert miközben hallgatom, ámulva jövök rá a borítón található kiadási évre pillantva, hogy a lemez immár húszéves.
Mely két évtized első pillantásra csupán a kazettafüzet kissé idejétmúlt, ám minden lényeges információt tartalmazó tipográfiáján látszik. A dalokkal való első ismerkedésünk – már ha ezeket az immár szájról szájra terjedő énekeket lehet-e még „tiszta füllel”, ismeretlenül felfedezve hallgatni – rendkívül érdekes tanulságokkal szolgál. A mai ízlésünk szerint már vékony hangzáson gyorsan túlléphetünk, s a legfeltűnőbb a dalok komoly, néha már a hard rock irányába mutató meghangszerelése. Sillye Jenő és az 1970-es évektől létező csapata ekkoriban próbálkozik először színpadképes rockzenei repertoár kialakításával, s Andrejszki Tibor okosan, jó stílusérzékkel öltözteti fel az alapvetően akkordikus szerkezetű beatnótákat. Ennek legszebb példája a Tekintet nélkül (Embertől emberig), mely izgalmas zenei pulzálásával (lendületes versszak és lírai refrén váltakozik egymással), illetve Sillye Jenő sűrű, szókimondó szövegével a lemez egyik legjobb dalává emelkedik. Hasonló dinamizmussal hasít A fény gyermekei, s a közbeiktatott dobszóló, valamint a hangszerelés dalközépi újraépítése egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy megértsük, miért vált a nóta koncertzáró slágerré a kilencvenes években. E két számon túl egyébként meglepően nyugodt hangulatú a dalcsokor: jórészt középtempós, több esetben kifejezetten lírai dalokat hallunk, Sillye Jenő alapvető szerzői arculatát kirajzolva. Figyelemreméltó a felfokozott, szinte önvallomás-szerű személyesség, mely négy énekben is helyet kap: az Álmaimból, lelkemből erős nyitány, a Múlnak az évek zárószámként ügyes keretet alkot az előbbivel (hallgassuk csak a refrén felfelé lépdelő dallamát), A Duna mellett a „Dunakanyar-plébánia” és a nagymarosi találkozók hőskorát énekli meg, a Ha egyszer majd… pedig ihletett szerzői ars poetica, igazi különlegességként Borka Zsolt társszerzésében.
Akinek még ennyi érv sem elég ahhoz, hogy belássa, kordokumentummá nemesedett albumhoz van szerencséje, íme két dal az éppen a kazetta megjelenésekor zajló hazai folyamatok visszhangjaként: az Épül az Ország szelíd bizakodással tekint a rendszerváltozás utáni Magyarország jövője felé, miközben az égi ország építésének elsődlegességére figyelmeztet; az Arcodon érzed pedig karcos és nyugtalanító (bár kissé didaktikus) látlelet a szocialista diktatúra materialista örökségéről és az 1989-ben beköszöntött „nagy nyugati szabadság” veszélyeiről. Az egyébként rendkívül egységes, valóban Sillye-esszenciaként is felfogható dalfüzér leggyengébb (s egyúttal legkevésbé ismert) láncszeme a kissé suta prozódiájú Tüzes szárnyakkal, melyben a versszak dallam- és harmóniavilága távolról a Piramis Ajándék című számát idézi.
De félre a kritikával, hiszen Sillye Jenő és aktuális csapata az Álmaimból, lelkemből idején a legjobb formáját futja: dalszerzőnk éneke érzelmesen (s nem érzelgősen) szárnyal, a társak lendületesen, ám alázatosan muzsikálnak, s a kitartó közös munka megteremti a lehetőségét annak, hogy a keresztény üzenetet megtartva akár a világi rock-színtérre is kilépjen a zenekar. Ennek jele a nagykoncertek növekvő száma (itt egy emblematikus példa), a szaporodó CD-albumok, a saját muzsikából való megélhetés igénye, s a lendület egészen a kétezres évek elejéig kitart. S hogy az „áttörés” végül megtörtént-e? A rock-bizniszben talán kevéssé, ám a szívekben biztosan: Sillye Jenő hiteles tanúságtételével azóta is sokakat elvezet Krisztushoz, húsz évvel ezelőtti albuma pedig titkos gyöngyszem jobbnál jobb felvételekkel.
(Sillye Jenő és barátai: Álmaimból, lelkemből, 38 perc, Logosz Stúdió, 1994)