www.villanyharfa.hu

Alapelvek

Házirend helyett

Regisztrációddal, illetve a honlapon található fájlok letöltésével elfogadod és tudomásul veszed az alábbiakat:

  • A honlap regisztráció nélkül is böngészhető, de egyes tartalmak – zenék, kották, segédanyagok – letöltéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges. A felhasználók adatait bizalmasan kezeljük, azokat harmadik fél számára nem adjuk ki.
  • Az oldal szolgáltatásainak használata ingyenes. Munkánkhoz mindenféle segítséget köszönettel fogadunk, részletekért kattints a Hogyan segíthetsz menüpontra.
  • Nem kívánunk teret biztosítani semmilyen vitának, amely a keresztény könnyűzene létjogosultságát vitatja. Ez nem vitafórum. A keresztény könnyűzene létezik, ma is népszerű, a magyar katolikus egyházban több mint negyven éve jelen van, és már a kezdetek óta nemcsak a tábortűz mellett, hanem liturgián is használják. Ha Egyházunk ezt nem helyeselné, püspökeinknek joga és lehetősége volna megtiltani vagy korlátok közé szorítani, ehelyett azonban engedik, sőt hallgatólagosan támogatják ezt a zenét azzal, hogy fontos rendezvényeken, nagy létszámú egyházmegyei és országos programokon celebrálnak gitáros miséket. Így véleményünk szerint értelmetlen arról vitázni, hogy legyen-e könnyűzene a templomban; sokkal célravezetőbb tenni azért, hogy jó és színvonalas legyen.
  • Nem vagyunk fanatikus „gitármániások” vagy „orgona-ellenesek”: meggyőződésünk, hogy a templomban minden méltó és engedélyezett stílus békésen megférhet egymás mellett. Úgy véljük, nem a műfaja dönti el egy zenéről, hogy jó-e vagy sem, és azt sem, hogy alkalmas-e a liturgikus használatra vagy nem. Sosem vezet jóra, ha valaki a saját egyéni ízlését teszi meg általános mércének, és ezt az egyház tényleges előírásainak fölébe helyezve mond sommás ítéletet arról, hogy szerinte másoknak milyen külső formák segítségével kellene Istenhez szólniuk. Aki tehát csak arra vágyik, hogy az egyházi zene valamelyik ágát, esetleg egy lelkiségi irányzatot vagy rítust előítéletesen szidhasson, itt nem talál figyelmes fülekre.
  • Nem bocsátkozunk teológiai, vallási és felekezeti vitákba sem. Ez a honlap a katolikus könnyűzenével foglalkozik, azon belül is az új római rítussal (hiszen más rítusokba és rítusváltozatokba nem is lehet bevinni a könnyűzenét, pl. örmény vagy tridenti liturgiába). Az oldal célja elsősorban a praktikus segítségnyújtás a zenészek és kórusok számára, illetve a keresztény könnyűzenével kapcsolatos anyaggyűjtés és ismeretterjesztés. Bárkit szívesen látunk, akit ez a téma érdekel, legyen bármilyen világnézetű, csak tartsa tiszteletben a honlap jellegét és céljait.
  • Nem szelektálunk az előadók és műveik között személyes szimpátia alapján. Ami a liturgia szabályainak megfelel, és egy minimális zenei színvonalat megüt, az ide mind felkerülhet. A kedves felhasználókra bízzuk, hogy az itt talált dalok közül a saját csapatuk igényeinek, ízlésének és képességeinek megfelelő darabokat válasszanak ki megtanulásra.
  • A honlapra feltöltött minden anyag, legyen az zene, kotta vagy szöveg, azt a célt szolgálja, hogy a templomokban minél igényesebb és liturgikusabb zene szólaljon meg. A zenék szerzői engedélyt adtak műveik ilyen formájú közzétételére, mert egyetértenek a cél fontosságával. Amelyik műhöz nem kaptunk ilyen hozzájárulást, azt nem tettük elérhetővé, hanem csak leírást adunk róla, meg adott esetben útmutatást, hogy az érdeklődők milyen hivatalos hordozón juthatnak hozzá (CD, énekeskönyv, stb.). Ha egy-egy dalról további infóra van szükséged, kérdezz bátran (Kapcsolat menüpont).
  • Kérlek, tartsd tiszteletben az alkotók és a közzétevők jogait. A honlapon megjelenő anyagok – zenék, írások, segédanyagok – magáncélra ingyenesen hozzáférhetők: elolvashatók, meghallgathatók, megtanulhatók. Nem használhatod fel azonban az innen letöltött tartalmat kereskedelmi célokra, tehát például nem adhatod el, és nem tüntetheted fel saját alkotásodként. Ha a magáncélú felhasználásnál többet szeretnél, például egy cikket utánközölni a saját blogodon, vagy egy zeneművet CD-re felénekelni a kórusoddal, mindenképp vedd fel a kapcsolatot velünk, illetve a szerzővel.
  • Örülünk, ha egy itt közölt fájlt hasznosnak találtál, de kérlek, ne töltsd fel azt a saját honlapodra vagy másokéra, sem semmilyen nyilvános adatbázisba. Helyette inkább hivatkozz a Villanyhárfa honlap címére, hiszen innen is le lehet ezeket ingyenesen tölteni, és az oldal látogatói itt a projekt összes anyagát egy helyen megtalálhatják. Ha az innen származó tartalmat továbbadod, kérlek, mindig tüntesd fel a szerzőjét, és jelöld meg a forrást (www.villanyharfa.hu). A munkánk csak akkor lehet sikeres, ha a kezdeményezés híre minél több emberhez eljut.
  • Ellenezzük a szemetelést, és nemcsak a valós világban, hanem a virtuális térben is. Nem küldünk és nem továbbítunk semmilyen spamet vagy lánclevelet, viagra-reklámot, pénzküldésre vagy véradásra buzdítást, bojkottra való felhívást, gazdikereső kiskutyákat, éhező namíbiai kisgyereket, semmilyen elgondolkodtatónak, érdekesnek vagy meghatónak szánt történetet, szirupos-rózsaszín pps-fájlokat, kétes próféciákat, nagy szenteknek tulajdonított giccses imákat, hamis vírusfigyelmeztetéseket. Nem hiszünk el semmilyen hoaxot (kacsát), többek között azt sem, hogy ha sok embernek továbbítjuk a levelet, akkor Billgécc küld száz dollárt nekünk vagy valamilyen rászorulónak, sem hogy kapunk egy nem is létező márkájú telefont. Ennek fényében tisztelettel kérünk arra, hogy te se küldj nekünk ilyesmit, és ne terjeszd a Villanyhárfa hírét spam formájában. A hírverést hálásan köszönjük, de csak annak reklámozd az oldalt, akit vélhetően valóban érdekel.
  • Mielőtt kinyomtatsz valamit, gondold meg, tényleg szükséged van-e rá fizikai formában, vagy elég volna lementeni a gépedre vagy egy adathordozóra. Takarékoskodj a papírral, hadd éljenek a fák!
  • Ezt a munkát saját elhatározásunkból csináljuk, a saját szabadidőnkben és a saját pénzünkből, és bizony mindkettő véges. Az ebből fakadó hiányosságokat (lassú munka, kézzel írt kották, stb.) kérlek csak akkor kritizáld, ha segíteni is tudsz a megoldásukban. Köszönjük!

Lap tetejere