Isten mutatványosa – Interjú Pipó Józseffel
Az alábbi beszélgetés Pipó József keresztény zenésszel és bűvésszel a Keresztény Élet katolikus hetilap Világiak az egyházban című rovatában jelent meg február elején.
*
Pipó József sok mindennel foglalkozott már életében, de legtöbben talán úgy ismerik, mint a katolikus közösségek gitáros énekeseinek egyik „nagy öregjét”. A nagymarosi ifjúsági találkozóknak azóta is állandó, bár már korántsem ifjú közreműködője. Maholnap ötvenhárom éves, Budakalászon született, ott vette kezébe a gitárt, amely azóta is állandó kísérője az életének.
– Tizennégy éves voltam, amikor az akkori káplánunk, Somogyi Sándor atya azt kérdezte tőlem, nem akarok-e gitározni. Akartam. Megtanultam az első akkordokat, aztán a nyári szünetben keresett pénzemből megvettem az első gitáromat, és lelkesen gyakoroltam. 1976-ban már gitáros misén muzsikáltunk a budakalászi templomban. Érettségi után az újlaki templom káplánja, Müller György atya hívott nyári táborukban, hogy tanítgassam gitározni a gyerekeket. Az együttműködés végülés kilenc évig tartott. A következő állomás a Józsefvárosi Plébánia volt, ott is eltöltöttem közel tíz évet, aztán pedig újra „hazai pályán”, Budakalászon kezdtem tevékenykedni. Itt két kórust is szerveztem-vezettem, a mostani felnőtt énekkar immár tizenegy éve működik. Havonta egyszer szolgálunk a szentmisén, de szívesen megyünk máshová is énekelni, ahová csak hívnak: templomba, művelődési házba… Ami pedig a fiatal csoportot illeti: őket másfél éve tanítom gitározni, remélem, hamarosan annyira betanulnak, hogy egy-két más hangszeressel és énekessel megerősítve szolgálhatnak majd a szentmiséken.
– Nyilván nem profi zeneoktatást végez, hiszen Ön sem hivatásos zenész.
– Énekeltem az iskolai kórusban, de autodidakta módon tanultam a zenét. Harmincévesen tanultam meg kottát írni-olvasni. 1986-ban írtam egy húsvéti oratóriumot. A bemutatónak nagy sikere volt. A hallgatóságból egy zenetanárnő el akarta kérni a partitúráját. Széttártam a karom, hogy a hölgy csak nehezen értette meg, hogy ilyen nincs. Eldúdoltam a különböző szólamokat, így tanulták meg többiek a darabot. A gyerekekkel foglalkozva sem azt tartom a legfontosabbnak, hogy minél több, minél bonyolultam akkordot, technikai trükköket tanuljanak meg. Hanem hogy éljék át a „valamit közösen csinálni” örömét, és közben megtanulják a másikra figyelést, egymás segítését. És megtapasztalhatják, hogy értékeikkel, tudásukkal szolgáljanak: Krisztus mindannyiunkat erre hív.
– A hivatásos egyházzenészek és a papok egy része úgy véli, ennek a zenének nincs helye a liturgiában.
– Számos lelkipásztor és püspök is van ugyanakkor, aki szereti, sőt műveli ezt a zenét, akár a szentmisében is. Azzal természetesen én is egyetértek, hogy a liturgiában színvonalas zene szóljon. De ez nem hangszer és nem műfaj kérdése. Templomi közreműködésünk lényege nem az, hogy „megmutassuk magunkat”, hanem hogy ráhangoljuk a híveket a liturgiára. Olyan dalokat igyekszünk írni és megszólaltatni, amelyet mások is velünk énekelhetnek. Tehát az ilyen templomi gitáros csoportok színvonalas tevékenysége a liturgiában résztvevők közösségét is erősítheti. Mindig is fontosak tartottam, hogy ne csak zenélgessünk, hanem kapcsolódjunk bele a hazai egyházi zene vérkeringésébe. Jó ismeretségben vagyok a Mátyás-templom karnagyával, Tardy Lászlóval és több ismert, hivatásos egyházzenésszel. Van néhány karnagy barátom, akik kórusukkal énekelnek az én dalaim közül is; volt, amelyikhez ők írtak például kíséretet, tehát nem mondhatom, hogy minden hivatásos egyházzenész mereven elutasítja ezt a műfajt. A mindennapok szintjén van „átjárás” a műfajok között.
1990-ben a kezdeményezésemre alakult meg az ÉKE (Életünk Krisztus Katolikus Gitáros Zenei Egyesület), melynek tagjaival vagy harminc plébánia gitáros közössége által játszott és összegyűjtött dalok kottáit átadtuk a Bencés Kiadónak: ebből született az Énekeljünk az Úrnak című daloskönyv, amely két kiadást is megért. Fontos az önképzés és a szerzett tudás továbbadása. Zenésztársaimmal – Sillye Jenővel, Borka Zsolttal, Varga Attilával, Dax-szal és másokkal – közös gitáriskolánkban oktattuk az erre a zenére vágyó, tehetséges fiatalokat. Sokan közülük ma is művelik a műfajt, kórusokat is vezetve
– Hogyan születnek a dalok?
– Tapasztalatból mondhatom: hosszú és rögös az út a saját hangulatunk kifejezésének szárnypróbálgatásaitól, a másoktól hallottak, apró változtatásokkal történő ismételgetésétől a valóban dalnak nevezető kompozícióig. Én harminchárom év alatt közel ezer dalt írtam – és tavaly májusban jelent meg az első CD-m, a Szent Kereszt-mise című lemez, amely tizennyolc dalt tartalmaz; a mise tételei mellett olyanokat, amelyek a tematikába beleillettek.
– Ön asztalosnak tanult – a gitáron kívül megmaradt-e a kapcsolata a fával?
– Bár évekig dolgoztam a televízió katolikus műsorainak készítésében, voltam gondnok több egyházi intézményben, nem szakítottam tanult szakmámmal. Hét év óta például egy nappali foglalkoztatóban, dolgozom Óbudán, ahol középsúlyos értelmi fogyatékos fiatalokkal játékokat és apró használati tárgyakat készítünk.
– Pipó Józsefet többször volt szerencsém látni nagyközönség előtt szerepelni – bűvészként is.
– Diákkorom óta foglalkozom ezzel is, szívesen lépek fel művelődési házakban, egyházközségi rendezvényeken, iskolákban, amikor csak hívnak. Jó ideje kapcsolatban vagyok a szaléziakkal, ahol a fiatal animátoroknak tanítok bűvésztrükköket, amikkel aztán majd ők szórakoztathatják a hozzájuk járó gyerekeket.
– Elég sokoldalú ember... Miként határozná meg magát?
– Több dologgal alkotó módon is foglalkozó magyar katolikus ember. De amit a legfontosabbnak tartok: Krisztus örömének megélője és továbbadója. Ezt azért hangsúlyoznám, mert annyi negatív beállítottsággal találkozom a keresztények körében is. Mintha a gondok, bajok, problémák, szenvedések jelentenék az élet lényegét, nem pedig az öröm, amire Krisztus minket meghívott. Úgy gondolom, őriznünk és erősítenünk kell magunkban és egymásban a fogékonyságot erre az örömre. Én erre törekszem. Úgy tűnik, hogy ez az én hivatásom: gitárral a kézben énekelve, dalokat írva, bűvészkedve vagy fogyatékos fiatalokkal foglalkozva – mint, mondjuk, az Isten mutatványosa.
(Megjelent: Keresztény Élet XXII./5., 2014. február 2., forrás: hirporta.hu)