Olgyay Hangok: Aki bennem hisz
Rég elmúlt már az a kor, amikor az egyházzene döntően formálta a muzsikához való viszonyunkat. Talán a reneszánsz lehetett az utolsó időszak, amikor még érdemben beleszólhatott az európai zenetörténet fejlődésének irányába. Bánni nem érdemes azonban mindezt, hiszen – bár ritkán bukkanunk rá – ma is létezik olyan, a kor emberéhez szóló, érvényes egyházzene, mely miközben a múlt kincseiből válogat, a jelen emberének hitét vallja. Ilyen az Olgyay Hangok legújabb, 2009 végén megjelent Aki bennem hisz című korongja is.
A sokféle hangszeren játszó Olgyay család már régóta adja ki jobbnál jobb albumait, jórészt az édesapa Olgyay Gábor és a barát Holló Aurél szerzeményeivel, melyekről első hallásra nehéz lenne megmondani, milyen műfajba tartoznak. Olgyayék legújabb lemeze kissé különös, de szokható, múltidéző, ám szokatlan módon. Itt van például mindjárt a játékidő: 47 percnyi. 
Nagy merészség mennyiség-mániás korunkban ilyen rövidnek lenni. Az album zenéjét két nagy részre osztó kísérőfüzet tanúsága szerint először népénekek közé csöppenünk. Az igényes válogatás és megvalósítás eredményeként ismert népénekeink szinte újjászületnek: pontos és dinamikus hangzás, akusztikus kamarazenei fordulatok, s a reneszánsz korából származó formai és hangszerelési megoldások teszik mindezt lehetővé. A tíz tétel közül kiemelkedik a Csillag drámai fogalmazásával, a két Corea tánctétel intim kamaramuzsikájával, illetve a Krisztus virágunk szelíd, mégis elsöprő örömujjongásával. Az album második felében szolid rekviem címmel egészen másféle muzsikát kapunk. Csendes hangszer-fantáziálások, billegő ütemmutató, modern hangszerelés – kortárs világzenéhez közelítünk. Szó sincs azonban zenei hagyományaink összekutyulásáról, a tudatosan felépített kompozíciók változatosságukban egységesek, izgalmasak. A sokféle világot összeolvasztó zenefolyam nem pontos megzenésítése a rekviem misetételeinek, inkább hangulati-zenei végigelmélkedése mindannak, amit hitünk életről és halálról tanít. Mindezzel együtt bravúros Dicsőség-tételt, finom, ének-központú Zsoltárt fülelhetünk, és egy gyönyörű Weöres-megzenésítés is helyet kapott a korongon.
Az Olgyay család a vállaltan eklektikus Izzik a menny és a progresszívebb Altamira után most szelídebb albumot készített, Olgyay Gábor szerzeményeinek fő jellemzője azonban itt is tetten érhető: harsányság helyett finom hangulatok, felfedezésre váró részletek, továbbá múlt és jelen ügyesen megszervezett találkozása. Igazi kortárs egyház-zene ez, mondhatnám: friss, ropogós reneszánsz.
(Olgyay Hangok: Aki bennem hisz, 47 perc, HANGOK, 2009)