www.villanyharfa.hu

The Neal Morse Band: The Grand Experiment

The Neal Morse Band: The Grand Experiment (2015)Mindig kockázatos, ha valaki elhagyja saját komfortzónáját, ám egy művésznek időről időre szüksége van rá, ha meg akarja őrizni frissességét. Neal Morse már a második komoly változtatást hajtja végre pályáján, melynek friss bizonyítéka az idei év elején megjelent, árulkodó című The Grand Experiment album.

A Dream Theater által divatba hozott neo-progresszív stílus egyik legnagyobb ígéreteként induló Spock’s Beard együttes különleges tiszteletet vívott ki a maga erejéből a kilencvenes években, hiszen debütáló albumától kezdve egyenletesen emelkedő művészi és közönségsiker övezte. A Yes, a Genesis, az Emerson, Lake & Palmer és a Beatles zenei örökségét büszkén vállaló zenekar motorja, a számtalan hangszeren játszó, s a zenék legtöbbjét szerző Neal Morse azonban 2002-ben, a csapat talán legkidolgozottabb lemezének megjelenése idején radikális döntést hozott. Amint Snow című konceptalbumának hőse, maga is megtért, s elköszönt addigi zenésztársaitól. Ezután Jézusra találásáról mesélt több szólóalbumán keresztül, ám ne gondoljunk leegyszerűsített, az örömhír üzenetét középpontba helyező, alázatos zenéjű dicsőítő-muzsikára: Neal Morse szerencsére szólókarrierjének idejére is átmentette zeneszerzői műgondját, dallamérzékenységét és lenyűgöző hangszeres virtuozitását. Szólópályájának talán legkiemelkedőbb darabja a csaknem egy évtizede elkészült, nagyívű One és a rákövetkező évben kiadott Question Mark. Előbbi a paradicsomi jelenettől kezdve a tékozló fiú példabeszédén át a megváltásig fogja át ember és Isten dialógusát, utóbbi pedig egy rendkívül személyes, drámai vallomás az isteni jelenlét üdvösségtörténeti jelentőségéről. A komponista további munkáiba azonban egyre többször szűrődtek önismétlő elemek, ideje volt hát egy újabb vérfrissítésnek.

The Neal Morse Band (2015)Hűséges koncertpartnerei, Mike Portnoy és Randy George mellé Neal Morse tehát állandó zenekart verbuvált, s a gondos próbafelvételek után kiválasztott zenészeknek felkínálta az egyenrangú művészi közreműködés lehetőségét. Az eredmény egy pozitív energiáktól duzzadó turné lett (Live Momentum Tour, 2012–2013), s logikus lépésként következett a következő stúdióalbum immár előzetes elképzelések nélküli, közös felvétele. A Grand Experiment már legelső tételében megmutatja újdonságait: a tagok énekesi képességeire alapozva impozáns vokál-kiállással indít, s a mintegy tízperces The Call során mindenki megvillanthatja muzsikusi invencióját. A címadó szám szokatlanul rockos alaptémája kellemes meglepetés, ahogy az ezernyi apró momentumból összeálló, lírai Waterfall és a vélhetően egy felhőtlen örömzenélés során kitalált, koszos-laza Agenda is. Az igazi erődemonstráció azonban az albumzáró, csaknem félórás terjedelmű Alive Again szvitjének képében vár a hallgatóra: Neal Morse, ha a többi szerzeménynél pillanatokra engedett is zenésztársainak, itt biztosan szorosan kezében tartotta a karmesteri pálcát. A ráérős témaépítkezés, a jellegzetes hangnem- és ütemváltások, a végigkomponált hangszeres betétek és a dúdolható refrének ügyesen kikevert aránya egyértelműen Morse kompozíciós tehetségét dicséri.

Nagy meglepetések tehát nem érik az életmű ismerőit, s ezúttal a jézusi üzenet is közvetettebb formában jelenik meg. Neal Morse mindazonáltal friss inspirációt nyert új zenekarától, a Grand Experiment pedig biztató nyitánya lehet egy új pályaszakasznak.

(The Neal Morse Band: The Grand Experiment, 53 perc, Inside Out–Radiant Records, 2015)

Paksa Balázs

(Megjelent: A Szív, 2015. június)